PHINICHE Intuitive skincare I Egyénre szabható kezelések

A PHINICHE „INTUITIVE SKINCARE” professzionális kozmetikumokat annak az irányelvnek a mentén fejlesztettük, hogy minden egyes PHINICHE THERAPY 100%-ban a vendégre szabható lehessen. A különböző kezelésekben részt vevő professzionális PHINICHE formulák megengedik a kozmetikus számára, hogy szakértelme mellett az intuíciójára is tudjon hagyatkozni és ennek hatására állítsa össze az egyes elemekből a kezeléshez szükséges legmegfelelőbb, a vendég bőrére egyénre szabott krémet, szérumot, maszkot, stb. 

A Kezelések a HERBARISTA coffee and beauty PHINICHE referencia-szalonban történnek.

INTUITICE SKINCARE

By Lendvai Vajda Julianna

Kozmetikus Édesanyám révén már egész kis koromban megismerkedtem a különböző krémek, kozmetikumok gyógyító, szépítő, közérzetjavító hatásaival. Akkor még csak azt láttam, hogy a „nénik” fáradtan, karikás szemekkel érkeznek hozzá, de vidáman kisimult arccal távoznak tőle. Az inspiráció ennek köszönhetően megvolt.

A PHI  termékeivel 5 évvel ezelőtt forrt eggyé életünk. Egy hideg téli napon barátnőmmel Mariannal együtt tologattuk a babakocsit és arra panaszkodtam, hogy a teljesen kiszáradt a kezem. Másnap Mariann az általa készített kézkrémmel lepett meg, amitől pár nap alatt puha, selymes lett a bőröm. Azóta a PHI termékei elengedhetetlenek családunk mindennapjaiban, legyen szó felnőttről vagy gyerekről…

Közel 15 éve vagyok a pályán, ezalatt rengeteg márka megfordult a kezem alatt. Saját tapasztalataim alapján jutottam el arra a felismerésre, hogy az élő természetben minden megvan ami a bőr egészséges, naturális szépségéhez, regenerálódásához szükséges, legyen szó bármilyen bőrtípusról. Külön öröm számomra, hogy hosszú idő után nyílt lehetőségem arra, hogy a PHI kozmetikumok esztétikumát, hatását, és nem utolsó sorban tisztaságot tükröző illatát vendégeimmel is megismertethessem az aktuális bőr állapotot figyelembe véve, személyre szabott kezelési terv alapján.

Budapest - Óbuda  Lendvai-Vajda Julianna  Selmeci utca 12 Herbarista beauty PHI shop and coffee

Bejelentkezni a kozmetikusokhoz tartozó FOGLALÁS MEGKEZDÉSE gombra kattintva tudtok.

INTUITICE SKINCARE

By Csőke Judit

PHI Cosmetics Referencia szalon

Eddigi munkáim során művészekkel, zenészekkel, vagy tervezőmérnökökkel dolgoztam. Imádtam, hogy hozzáértően és lelkesen alkotnak, és én is a részese lehetek ennek. De így mindig csak a háttérben...

Mivel nincs művészi vénám, ezért olyan területet kellett keresnem, ahol valaminek a segítségével alkothatok kitűnőt. A szépségápolás eszközei ezt a támogatást megadják nekem. A Phi krémjeivel dolgozva pedig ez lett az új szerelemmunkám.

Régóta a természetgyógyászatot választom a hétköznapokban az orvosi módszerek helyett, emiatt nem volt kérdés, hogy naturkozmetikummal szeretnék dolgozni. A Phivel több "véletlen" szálon is összesodort a sors... De az elmúlt 1év gyakorlati alkalmazása is megerősített, hogy különböző korú-, bőrtípusú-, életmódú nők és férfiak (!) is csak pozitív tapasztalatról számoltak be a kezeléseim után, és az otthoni használatról is.

Közel 20 évet dolgoztam irodai munkakörökben, azon belül is a pörgős rendezvényszervezés-, a stresszes marketing-, vagy a határidős projektmenedzselés területén. Tehát bőven volt, mi „kiüljön az arcomra”… ÉS a vendégeimnél is manapság ez a fő oka, hogy kozmetikushoz kezdenek járni. Ezt tűztem ki célomul, hogy a korunk előrehaladtával ne csak szépségápolás/kendőzés címén figyeljünk az arcunkra, hanem a valós-hasznos bőrápolás tekintetében is!

Hogy reggel, ha tükörbe nézünk, igaz legyen a mondás: „Jól érzem magam a bőrömben!”… és ez nem csak a nőknek jár…HERBARISTA Coffee – Belle Skin. 1034 Budapest Selmeci utca 12.Csőke Judit Kozmetikus

PHINICHE kezelés előtt és kezelés után

Judit, referencia kozmetikusunk látványos és eredményes kezelése már egy alkalom után
Előtte
Utána