Nőktől, nőknek. Tudással, igényességgel, kompromisszumok nélkül.
A PHINICHE története két barátnő, Nagy Leia Tímea és Gerhardt-Rácz Mariann közös víziójából indult. Különböző szakmai tapasztalatainkat, kreativitásunkat és a természetes bőrápolás iránti elkötelezettségünket egyesítve olyan magyar kozmetikai márkát akartunk létrehozni, amelyben a természet ereje és a modern tudomány nem egymás alternatívái, hanem egymást erősítő értékek.
Történetünk
Több mint tíz évvel ezelőtt egy kis óbudai manufaktúrában kezdtünk dolgozni. A kezdetektől saját formulákat fejlesztettünk, miközben egyszerre építettük a laboratóriumot, a gyártást és magát a márkát. A PHINICHE azóta sokat fejlődött, de az alapelvünk változatlan maradt: csak olyan terméket adunk a nevedhez és a bőrödhöz, amely mögött valódi szakértelem, gondos fejlesztés és következetes minőség áll. A márka ma is a két alapító közös szakmai és kreatív munkájára épül. A történetünkről készült interjú
Két alapító, egy közös szemlélet
Barátságunkból közös vállalkozás, a közös vállalkozásból pedig egy önálló karakterrel rendelkező prémium szépségmárka született.
Munkánkban a gyógynövényekkel és természetes összetevőkkel kapcsolatos tapasztalat, a leginnovatívabb kozmetikai hatóanyagok ismerete, valamint a design és a márkaépítés szemlélete találkozik. A PHINICHE ezért számunkra nem egyszerűen termékek kollekciója. Egy olyan egységes világ, amelyben a formula, az érzéki élmény, a funkcionalitás és a vizuális megjelenés ugyanazt a minőséget képviseli.
A PHINICHE névben megjelenő PHI az aranymetszésre utal: arra a természetes arányra és harmóniára, amely a márka gondolkodását is meghatározza. Formuláinkban nem egy-egy látványos összetevőre építünk, hanem az összetevők tudatos egyensúlyára és egymást támogató működésére.
Saját fejlesztés, saját gyártás
Számunkra a hitelesség ott kezdődik, hogy pontosan tudjuk, mi kerül egy PHINICHE tégelybe.
Termékeink egyedi fejlesztése, gyártása és csomagolása saját ULTRAGREEN minősítésű laborunkban történik. A laboratóriumi gyártásunk lehetővé teszi, hogy a teljes folyamatot figyelemmel kísérjük, az alapanyagok kiválasztásától a kész termékig.
Formuláinkban a gondosan kiválasztott gyógynövényi összetevőket, növényi olajokat és kivonatokat korszerű kozmetikai hatóanyagokkal, vitaminokkal, peptidekkel és biotechnológiai megoldásokkal kapcsoljuk össze. Törekszünk a megbízható, nyomon követhető, lehetőség szerint hazai vagy európai forrásból származó alapanyagok használatára. Olyan értékes magyar összetevőkkel is dolgozunk, mint a csipkebogyó-, a meggymag- vagy a homoktövismag-olaj.
A fejlesztésben több terület szakemberei vesznek részt: biomérnök, vegyészmérnök, kozmetológus, fitoterapeuta, gyógynövénykutató és bőrgyógyász tudása találkozik azért, hogy a PHINICHE termékek ne csak különlegesek, hanem szakmailag megalapozottak is legyenek. PHINICHE márkabemutatkozás
Női márka, valódi tapasztalatokkal
A PHINICHE mögött női csapat dolgozik. Különböző élethelyzetekkel, tapasztalatokkal és nézőpontokkal, de közös szakmai mércével.
Nem szeretnénk megmondani, hogyan kell egy nőnek szépnek lennie. Abban hiszünk, hogy a jól megválasztott bőrápolás támogatja a bőr természetes működését, és segít abban, hogy magabiztosan, önazonosan érezd magad benne. Ezért nem életkorokban és tökéletességben gondolkodunk, hanem bőrállapotokban, valódi igényekben és hosszú távú gondoskodásban.
Vásárlóink visszajelzéseit a fejlesztés részének tekintjük. Figyelünk rájuk, tanulunk belőlük, és amikor indokolt, változtatunk is. Számunkra a közvetlenség nem kommunikációs fogás, hanem annak a kapcsolatnak a folytatása, amelyet már az első óbudai műhelyünkben kialakítottunk.
Több mint ígéret
A PHINICHE termékeit az elmúlt években hazai és nemzetközi szakmai elismerések is visszaigazolták. A Green Coffee & Caffeine szemkörnyékápoló például a Marie Claire Hungary Beauty Awards 2025 legjobb szemránckrém kategóriájának első helyezettje lett. Marie Claire Beauty Awards 2025
Az elismerések fontos mérföldkövek, de számunkra a legnagyobb eredmény továbbra is az, amikor egy nő megtalálja azt a formulát, amely valóban jól működik a bőrén, és hosszú távon is szívesen választja.
Kifinomult bőrápolás. Nőktől, nőknek.
ez a mi 10 éves történetünk
az első manufaktúránk
2015. október 15.
Phiola kozmetikum manufaktúra
10 évvel ezelőtt, legjobb barátnőkként úgy döntöttünk, hogy megvalósítjuk álmainkat. Elindítottuk Óbudán a kis manufaktúránkat, ahol a kézműves natúrkozmetikumok készültek
első PHI Kozmetikumok
2016. január
...gyönyörűnek láttuk 🥹
A termékfejlesztéstől a csomagolásig mi terveztünk és készítettünk mindent. A logót és a grafikát is, amit akkor mi csodálatosan szépnek láttunk...
első szakmai kiállításunk
2018. április
in-cosmetics Amsterdam
Már akkor is fontosnak tartottuk a folyamatos fejlődést. A gyógynövények mellett a legmodernebb, innovatív technológiákat, hatóanyagokat kutattuk.
első alkalmazottunk
2018. szeptember
Nóri
3 év után, már nem bírtuk az iramot ketten, így a friss diplomás biomérnök Nórit felvettük a csapatunkba termékfejlesztőként.
Müller Drogéria
2019
hatalmas lépés
Hirtelen felpörögtek az események, felkerültünk a Müller Drogériák polcaira, mint minőségi hazai natúrkozmetikum.
felépítettük az új labort
May 25, 2015
new lab
Kinőttük a manufaktúrát. Új laborba költöztünk és szép számmal bővült a csapatunk, hogy kiszolgáljuk a megnövekedett igényeiteket.
megszültett az almost1.618
2022. március
PHI kistestvére
Új, hatóanyag-központú "minimal" márkánkkal berobbantunk a szérumok univerzumába.
díjak, elismerések
2020-2025
büszkeségeink
Az elmúlt években számos hazai és nemzetközi díjat kaptunk, többek között:többszörös maria claire Beauty Awards, többszörös Joy PDB Awards, ELLE, többszörös Magyar Brands Díj, de a legbüszkébbek mindig a KÖZÖNSÉGDÍJainkra voltunk, hiszen a legnagyobb elismerést számunkra Ti, vásárlóink adjátok. ❤️
PHI márkabutik megnyitó
2022. augusztus
HERBARISTA
Vissza a kezdetekhez, avagy az első manufaktúránk helyszínét átalakítottuk és megnyitottuk első márkabutikunkat, mely egy speciality kávézó is egyben. Egy igazi kis ékszerdoboz Óbuda szívében, ahol mindig öröm leülni egy jó kávé és prámium kozmetikum mellett.
PHINICHE
2025 május
megújult a PHI
Egy újabb, magasabb szintre léptünk. Még hatékonyabb belső tartalommal és újragondolt modern dizájnnal megújult a PHI márka. A márkanévhez kapcsoltuk a NICHE szót, ami még jobban kiemeli értékeinket, egyedi fejlesztéseinket. Te nem vagy hétköznapi – mi sem vagyunk azok. A Phiniche Neked szól, ha szereted az egyedi dolgokat, és inkább a különlegeset választod, amikor a legjobbat keresed.
new lab - még nagyobb
Februar 01, 2026
vidékre költöztünk
A második laborunkat is kinőttük, így újabb költözés várt ránk. Irány Százhalombatta, ahol a kutatás, fejlesztés hatalmas szerepet kap, és a kozmetikum ipar legújabb és leginnovatívabb alapanyagaival kísérletezhetünk, hogy bőrünk hosszú távon valóban egészséges és fiatal maradhasson.